Magyarország természetes erdeink csaknem 9/10-ed része eltűnt, illetve az erdőfelújítások és erdőtelepítések során kultúrerdővé alakult

Megváltozott ezzel együtt erdeink fajösszetétele és szerkezete is a tervszerű erdőgazdálkodásnak köszönhetően. A régen bokrokkal, idős, esetleg kiszáradt fákkal tarkí tott, változatos fajösszetételű társulások nagy része mára szinte aljnövényzet nélküli monokultúrákká vált.

Napjainkban a peléket szegélylakó fajoknak tartják, mivel a kitisztí tott erdőkből azok bozótos széleire szorultak ki.

Így, összezsugorodott élőhelyük miatt létfontosságú számukra, hogy a megmaradt, megváltozott, gyakran evolúciós értelemben újnak számító vegetáció- ill. élőhelytípusokhoz alkalmazkodni tudjanak.

Az 1995-ben indí tottuk a pelékre vonatkozó (Myoxidae) ökológiai vizsgálatokat. Kutatásaink egyik célja, hogy a három magyarországi pelefaj a mogyorós pele (Muscardinus avellanarius Linné, 1766), a nagy pele (Myoxus glis Linné, 1766) és az erdei pele (Dryomys nitedula Pallas, 1779) élőhelyigényét felderítsük. Ezen belül a természetes és az ember által telepí tett, hazánkban tájidegennek számító vegetációtí pusok (fenyves, akácos, stb.), bizonyos vegetációjellemzők (pl.: foltnagyság), valamint az egyes fásszárú növényfajok iránti preferenciát vizsgáltam.

Vizsgálati céljaink

	felmérni természetes élőhelyigényüket (vegetációtípusok, azok szerkezete)
	vizsgálni, hogy a történelmi léptékben új vegetációtípusokat milyen mértékben képesek elfogadni az egyes pelefajok
	rámutatni az esetleges eltérésekre a három pelefaj jelenlegi vegetációválasztásában
	felmérni a preferált vegetációtípusok jellemzőit (fajösszetétel, sűrűség, kiterjedés, stb.)

Csapdázás módszerei és helyszíne

A vizsgált területen 60 éjszakát töltöttünk el. Egy-egy alkalommal 100-100 csapdát helyeztünk ki a területre. Ez összességében 6000 csapdaéjszakát jelent.

Az állatok befogásához élvefogó ládacsapda két típusát használtuk, az egyik a fából készült, csapóajtós, élvefogó csapda (1. ábra), a másik az alumíniumhálós, billenőajtós élvefogó csapda (2. ábra).

1. ábra

2. ábra

Vizsgálataink helyszínéül a váci Naszály-hegyet választottuk, mivel mindhárom hazai pelefaj populációkat alkot a területen, másrészt antropogén jellegű és természetes vegetációtípusok egyaránt megtatálhatóak itt egymás közvetlen közelségben, ezek: felhagyott gyümölcsös elválasztó sövényekkel, sűrű bokros, telepített erdei- és feketefenyves és ennek szegélye, mészkedvelő tölgyes és ennek szegélye, valamint bükkerdő szegélye.

Bokrosban, egyenlő arányban fogtuk meg a három fajt.

A fenyves belsejében egyáltalán nem fogtunk nagy pelét, kiugró adat azonban ebből a vegetációtípusból a mogyorós peléé.

A fenyves szegélyében mindhárom fajt megfogtuk de legnagyobb arányban szintén a mogyorós pelét.

A gyümölcsösben közel azonos arányban fogtuk meg mindhárom pelefajt.

A tölgyes szegélyében kiemelkedően nagy arányban fogtuk meg az erdei pelét, a másik két faj egymáshoz képest ugyanolyan arányban fordult elő ebben a vegetációtípusban.

A tölgyesben nagyobb arányban fogtuk meg a mogyorós pelét,az erdei pele pedig egyáltalán nem került elő innen.

Füzesben csak mogyorós pelét fogtunk.

Gyertyános tölgyesből is csak ez a faj került elő.

Gyertyános tölgyes szegélyében már a nagy pelét is megfogtuk a mogyorós pelével azonos arányban.

Bükkös szélében csak nagy pelét fogtunk.

Azonban nemcsak a fogás helyének vegetációtípusát rögzítettük a csapdasor minden egyes csapdájáról, hanem a következő adatokat is:

	a növény faját, amin az állatot fogtuk
	a növény kiszáradt-e vagy sem
	mennyire elszigetelt a környező növényektől: teljesen magányos jól körülhatárolható kisebb növénycsoport tagja összefüggő sövény tagja erdő vagy nagy kiterjedésű bokros tagja az előző kategóriák egyikének szélén áll
	milyen növényfajok veszik körül

A fogás helyének fent említett paramétereit a Syntax számítógépprogramon belül Cluster analízissel dolgoztuk fel. Az így nyert eredményeket dendrogrammokon ábrázoltuk, (1. ábra) így 15 csapdahelytípust tudtunk elkülöníteni, ezeket 11 nagyobb tapasztalati csoportba vontunk össze, amelyeket élőhelytípusoknak neveztünk el.

Az adatok statisztikai alátámasztására a Jacobs-indexet használtuk:

D = (r-p) / (r+px2rp)

D = Jacobs féle preferencia index értéke
r = fogott egyedek aránya az összes csapdázott egyedszámhoz viszonyítva élőhelytípusonként és fajonként
p = kihelyezett csapdák aránya élőhelytípusonként az összes csapdaszámhoz viszonyítva

Ehhez összevetettük egymással élőhelytípusonként az egyes fajok egymáshoz viszonyított fogási arányát.

A Jacobs féle preferenciaindex alkalmazásával a következő értékeket kaptuk a fent jelzett élőhelytípusokra vonatkoztatva:

Élőhelytípus	D (M. avell.)	D (M. glis)	D (D. nited.)
1.	0,888	0,87	-1
2.	0,707	0,219	-0,272
3.	1	-1	-1
4.	0,847	-0,464	0,081
5.	1	-1	-1
6.	0,932	0,652	0,652
7.	0,934	0,352	-1
8.	0,744	0,744	0,811
9.	0,845	0,01	0,6
10.	0,777	0,972	-1
11.	-1	-1	-1

1. táblázat: a Jacobs index értéke fajonként és élőhelytípusonként

Az index értéke -1 és +1 között változik, -1 jelöli a teljes elkerülést, +1 jelenti az adott élőhelytípus maximális preferálását, a 0 érték pedig az adott élőhelytípus alapján várható preferencia értéket jelenti.

Muscardinus avellanarius

A mogyorós pelével kapcsolatban a Naszály hegyen miden általunk megvizsgált vegetációtípusból rendelkezünk előfordulási adatokkal, a bükkös szegélyének kivételével. Általánosságban megállapítható tehát, hogy a másik két pelefajjal ellentétben a vegetációválasztás tekintetében jóval szélesebb tűrésű fajjal van dolgunk

Maximális preferenciát két élőhely típus esetében tapasztaltunk. A nagy kiterjedésű fásszárú foltok, erdők szegélyét alkotó cserjék, valamint a nagy, összefüggő bokrosok belsejében találják meg leginkább létfeltételeiket. A fagyal és az ostorménfa, valamint kisebb mértékben a som és az elvadult, bokrosodott szilvafák hosszabb ideig elegendő táplálékbázist biztosítanak a helyben fészkelő mogyorós peléknek. Fontos tehát számukra, hogy minél hosszabb időszakban álljon rendelkezésükre hajtás, termés, stb. Erre azért van szükségük, mert az európai pelefajok közül ők fogyasztanak a legkisebb mértékben nagy energiatartalmú állati eredetű táplálékot. Másrészt a hazai viszonyok között évente két ízben is ellő nőstények számára létfontosságú, hogy fészkük közelében júliustól szeptemberig folyamatosan, minél kisebb területet bejárva elegendő táplálékot találjanak.

A három faj közül a mogyorós pele az egyetlen, amely minden általunk vizsgált elszigeteltségi kategóriából előkerült, úgymint: teljesen magányos fáról vagy bokorról, jól körülhatárolható kisebb növénycsoportból, összefüggő sövényből, erdőből vagy nagy kiterjedésű bokrosból, valamint az előbbi széléből.

Jelentős populációkat tartanak el, tehát az erdőkkel összeköttetésben lévő kis foltokban (maximum 6m átmérő) vagy magányosan álló fásszáruak, még abban az esetben is, ha nem rendelkeznek húsos termésekkel. (pl.: virágos kőris, tölgy).

Arra, hogy megjelenik magányosan álló fákon és elszigetelt növénycsoportokban is magyarázattal szolgálhat, hogy jóval kisebb a homerange-e mint a másik két fajé valamint azoknál gyakrabban tesz meg kis távolságokat a talajon is.

Bár kisebb mértékben, de megfogtuk ezt a pelefajt kiszáradt cserjéken is, ám minden esetben olyan élőhelytípusokban, amelyek közvetlen szomszédságában élő, jó takarást biztosító fásszárúak is előfordultak (sövényekben, sűrű bokrosokban).

Myoxus glis

A nagy pele esetében általános tapasztalatként leírható, hogy ragaszkodik a nagy kiterjedésű, természeteshez közelítő szerkezetű és fajösszetételű vegetációtípusokhoz.

Leginkább azokat az élőhelyeket preferálja, amelyek vagy eleve nagy kiterjedésűek, vagy érintkeznek összefüggő, nagy erdőkkel (pl.: sövények).

Ezek az élőhelyek kivétel nélkül igen jól bokrosodottak, sűrűek, amelyek kellő védelmet, elegendő táplálékot, valamint nagy területen való akadálytalan mozgási lehetőséget biztosítanak a nagy pelének. Ha egy élőhely a fenti paraméterekkel rendelkezett a kiszáradt illetve az élő fákon, cserjéken egyaránt megfogtuk ezt a fajt.

A Myoxus glis-t nem fogtuk meg sem magányosan álló fákon vagy bokrokon, sem jól körülhatárolható, kisebb növénycsoportokban. Ennek magyarázata részint az lehet, hogy a nagy pele homerange-e jóval nagyobb, mint a mogyorós peléé azon kívül egy magányosan álló fa nem nyújt számára elegendő táplálékot sem, csak idényjelleggel. Nem is látogatja ezeket a magányosan álló fákat, mert ha csak teheti, nem közlekedik a talajon.

Érdekes eredmény, hogy teljesen elkerüli a fenyőerdő belsejét, illetve a fenyves szegélyét.

Ezek szerint a nagy pele nem preferálja a fenyőerdőket. Míg Európa azon területein, ahol a fenyőerdők őshonos társulásokként vannak jelen, ott alkalomszerűen megtalálhatóak, addig a hazai populációk a számukra idegen és jóval kisebb táplálékbázissal bíró fenyveseket nem preferálják.

Teljes elkerülést tapasztaltunk még ezen kívül a tölgyesben és annak szegélyén álló kiszáradt fák esetében is, ugyanúgy, mint a mogyorós pelénél.

Dryomys nitedula

Az erdei pele élőhelyválasztásában egyfajta niche-szegregációs jelenségnek lehetünk tanúi. Ugyanis a fajt a sövényekben illetve a fenyves bokrosodott szegélyében inkább száraz fákon fogtuk meg, míg a nagy kiterjedésű, de erdővel nem érintkező bokrosokban kizárólag élő fásszárúakon találtuk meg. Ennek magyarázatát a nagy pele élőhely preferencia viszonyaiban kereshetjük, ami az erdei pelénél leírt jelenség fordítottját mutatja. mivel a sövényekben és a fenyves szegélyében nagyobb mértékben jelenlévő agresszívebb, erőteljesebb nagy pele az élő fákra helyezett csapdák környékéről kiszorítja a kisebb termetű erdei pelét. Így ezeken az élőhelyeken az erdei pelék a nagyobb kockázattal megközelíthető száraz fás csapdákat keresik fel táplálék reményében. Ellenben a nagy kiterjedésű, erdőkkel kapcsolatban nem álló bokrosokban nem emelkednek ki a többi bokor közül a száraz fák, így a baglyok támadásainak sincsenek kitéve annyira a pelék, mint a sövényekből kiemelkedő kiszáradt gyümölcsfákon. Ennek következtében a nagy pelék a száraz fákon elhelyezett csapdákat is felkeresik, kiszorítva ezzel onnan az erdei peléket.

Az erdei pele esetében megfigyelhető volt a növényfajok szintjén is megvalósuló preferencia különbség. Ugyanis ez a pelefaj a szilvafákon és a sombokrokon elhelyezett csapdákba előszeretettel ment be, míg a hasonló környezetű, de fagyalra és ostorménfára kirakott csapdákat egyáltalán nem látogatta.

A tölgyes szegélyében a vártnál kisebb mértékben fordult elő, pedig ezek az élőhelyek közelítik meg legjobban a faj eredeti biotópjainak gazdag táplálékot biztosító fajösszetételét, ill. habitusszerkezetét (sűrűség, magasság, borítottság).A tölgyerdőben, illetve annak szegélyében álló magányos, kiszáradt fákat az erdei pele is elkerüli ugyanúgy, mint a másik két pelefaj a táplálékbázis hiányossága és a ragadozó veszély miatt.

Nem került elő erdei pele sem magányosan álló fákról vagy bokrokról, sem jól körülhatárolható kisebb növénycsoportokból. Ez arra utalhat, hogy ez a faj ragaszkodik a nagyobb méretű összefüggő és zárt fásszárú biotópokhoz.